|
Nemzetközi
Otthonnapközik
Az
anyák, a nagyszülők szerepe korunkban megváltozott. Szerepüket a
gyereknevelésben a ma is nagy létszámú csoportokkal üzemelő
bölcsődék, óvodák, iskolai napközik vették át. Ez nemrég még
megfelelt a társadalom igényeinek. Korunk szülői felismerik, hogy
újra lehetőség van a gyermekeink számára a régen is bevált családi
nevelést nyújtani - méghozzá a mai korra szabva, úgy ahogy
Hollandiában ez működik régóta. Célunk a bölcsődék, óvodák, iskolai
napközik intézményesített hátterének előnyeit ötvözni a kis létszámú
családias légkör előnyeivel. Az Otthonnapközik Nonprofit Kft
holland-magyar nonprofit társaság; családi napköziket üzemeltet
országszerte.
Ficserke Családi Napközi
A Ficserke Családi Napközi Budapest XXII. kerületében, Budatétényben a Rózsakert utca 63. szám alatt található, egy napsütéses polgári villában, szép, rendezett, füves kerttel. Elsődleges feladatunknak tekintjük, hogy nyugodt, derűs, kiegyensúlyozott hátteret biztosítsunk a gyermekek önfeledt játékához, mindennapi tevékenységéhez. Mivel a gyermekekkel a nap folyamán két felnőtt foglalkozik, sokkal több idő jut egy-egy gyermekre, mint a hagyományos intézményes keretek között. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy a gyermekeket az egyéni igényeiknek, érdeklődésüknek megfelelően a legoptimálisabban fejlesszük, elsősorban a Montessori pedagógiai módszer alapján és eszközeinek segítségével.
Picurka Családi Napközi
A Picurka Családi Napközi a Hercegprímás utca 21. szám alatt található, a belváros szívében. Hisszük és valljuk, hogy a gyermek életkori sajátosságából eredő tevékenységi forma a játék és a mozgás. A gyermek játéka létforma, az óvodáskorú gyermek elsődleges tevékenysége, az óvodai nevelés leghatékonyabb eszköze. A tudatos, szervezett pedagógiai ráhatással, olyan irányba terelhető, hogy elősegítsék egy testileg, lelkileg ép, egészséges érzelem gazdag gyermeki személyiség kibontakozását. A mozgás és a játék adta sokoldalú lehetőségeket kihasználva gazdag tapasztalatszerzés és megismerés útján kívánjuk a gyermekek felkészíteni az iskolai életre.
Cinege Családi Napközi
A Tisztviselőtelepen a Rezső tér és a Népliget szomszédságában. Átmenetet biztosít a család és a nagy létszámú óvoda ill. iskola között. Egész napos gondozást, nevelést nyújt a dolgozó szülők gyerekeinek, elsősorban a 3-5 éves korosztály számára. Személyre szóló bánásmóddal szeretnénk segíteni a gyerekeket személyiségük kibontakozásában. Segítjük a jó tulajdonságok erősödését, egészséges önbizalmuk kialakulását.
Segíts
felmérni az igényeket!
Jelezd nekünk
- akár név nélkül is -, ha úgy gondolod, lenne igény egy ilyen
napközire a következő kerületekben:
XIV. kerület: Zuglókuckó Kreatív
Német Kéttannyelvű Otthonnapközi
II. kerület: Kisherceg Kreatív
Angol Kéttannyelvű Otthonnapközi
|